Életmentő banki jótett 

A JÓTETT Bank Program részeként az OTP Bank közel 200 munkatársa adott vért a múlt héten. A Banki Véradók Hetét a Magyar Bankszövetség kezdeményezte, és számos tagbank csatlakozott a szektorszintű összefogáshoz.

A bankok külön-külön eddig is rendszeresen és nagy számban nyújtottak adományokat társadalmi felelősségvállalási programjaik keretében, a koronavírus-járvány okozta helyzet azonban új kihívások elé állította a társadalmat. Most még fontosabbá vált a jószolgálati tevékenység. A Magyar Bankszövetség ezért indította el szektorszintű összefogásban a JÓTETT BANK Programot, amelyhez az OTP Bank az elsők között csatlakozott.

A program első megmozdulása a Banki Véradók Hete volt. Az október 12-i héten lezajlott esemény keretein belül több helyszínen és időpontban volt lehetőség vért adni: többek között az OTP Bank irodaházaiban is. Budapesten több helyszínen vártuk a véradó kollégákat, illetve Zalaegerszegen is megszerveztük az önkéntes véradást, az OTP Csoport tagjai közül pedig a Merkantil Bank is bekapcsolódott az akcióba.

Több száz véradó – ezernyi megmentett élet

A véradásnak évtizedes hagyománya van már az OTP Banknál: a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve évente több alkalommal is szervezünk irodaházainkban véradást, amelyen vezetők és munkatársak is rendszeresen részt vesznek. 2011-ben a bank elnyerte a Véradóbarát Munkahely díjat, 2019-ben pedig több mint ezer munkatársunk érezte fontosnak, hogy támogassa a zavartalan vérellátást, és hozzájáruljon az ország vérkészleteinek pótlásához.

A múlt heti akció ugyancsak sokakat megmozgatott: közel kétszázan jelentkeztek a véradó pontokon. Ezúton is köszönjük minden munkatársunknak, hogy csatlakozott a felhíváshoz!

A kezdeményezéshez Becsei András ügyvezető igazgató, a Budapesti Régió vezetője is csatlakozott. „A vér semmi mással nem pótolható. Mindenkinek egyformán fontos, hogy a vérellátás zavartalan legyen Magyarországon nemcsak a hétköznapokban, de az olyan időszakokban is, mint a mostani járványhelyzet, amikor az összefogás és az együttműködés kiemelten fontos. A koronavírus jelentette kihívások leküzdése érdekében nemcsak a gazdaság lendületbe hozásáért tesz az OTP Bank, de azt hiszem, minden munkatársunk nevében mondhatom, hogy a legnagyobb örömmel vesszük ki részünket a Bankszövetség mostani kezdeményezéséből is, amely még inkább felhívhatja a figyelmet a véradók és a véradás nélkülözhetetlenségére”  - mondta Becsei András, aki a Deák Ferenc utcai irodaházban adott vért.

A véradáson részt vett Dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese, Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is. Ők mindannyian arra kérték a lakosságot, hogy aki tud, adjon vért. A véradóhelyek listája megtalálható a www.ovsz.huÚj lapon nyíló tartalom. és a www.voroskereszt.hu/veradasÚj lapon nyíló tartalom. oldalon.

JÓTETT BANK: folytatása következik

A szektorszintű összefogás nem fejeződik be a véradási akció lezárultával. A JÓTETT BANK program novemberben újabb projekttel folytatódik, amely ezúttal a digitális felzárkóztatást tűzi a zászlajára.

A Digitális Gyorsítósáv – a Digitális Felzárkózás Hete keretében a bankok a számukra fölöslegessé vált, de az iskolai oktatási anyagok eléréséhez és feldolgozásához jól használható berendezéseket ajánlhatják fel a rászorulóknak. A tervek szerint ezzel az akcióval több mint ezer gyermek digitális oktatásban való részvételét segíthetjük majd.