Mi is tehetünk a klímaváltozás ellen! 

Tudatos vásárlói magatartás és felhasználás a kulcsa az élelmiszerpazarlás csökkentésének, ami segíthet a globális felmelegedés megfékezésében is.

A koronavírus járvány az élelmiszerpazarlás szempontjából is változást hozott életünkben, amely leginkább két fő okra vezethető vissza: a bevásárlási szokások változására, illetve az anyagi helyzet romlására. A kisebb mértékű pazarlást így részben a pozitív tapasztalat, részben a kényszer szülte. Szándékosan vagy sem, a nagyobb tudatosságnak és a tervezettségnek köszönhetően az elmúlt időszakban kevesebb élelmiszer végezte a kukában, ez a tény pedig az egyéni felelősségvállalás jelentőségére hívja fel a figyelmet. Erre reflektál a Médiaunió Alapítvány és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös „Élj Maradéktalanul!” c. kampánya, amelyhez bankunk is csatlakozott.

Élelmiszerpazarlás és klímaváltozás

Az élelmiszerpazarlás napjaink meghatározó jelensége. A kukába került étellel, minden olyan erőforrást is feleslegesen pazaroltunk (például a locsoláshoz felhasznált víz, szállítás, tároláshoz szükséges energia, csomagolás, stb), ami a létrehozásához és a hűtőig való eljuttatásához kellett. A kidobott élelmiszer ezáltal nem csak jelentős gazdasági veszteséget okoz, de az anyagi káron túl jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz is.

Az éghajlatváltozás kérdése erősen jelen van a köztudatban, ám kapcsolata az élelmiszerpazarlással kevésbé ismert. A lebomló ételek metánt bocsátanak ki, ami 25-ször károsabb a klímánkra, mint a szén-dioxid. A szén-dioxid-, egyszerűbben karbon vagy szénlábnyom az emberi tevékenység környezeti hatásának egyik mércéje. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának 30%-a kapcsolódik az élelmiszerhulladékhoz. Egy példával érzékeltetve: ha az elpazarolt élelmiszer ország lenne, az USA és Kína után ez lenne a harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó.

Az élelmiszerpazarlás tehát jelentős hatással van a bolygónkra. A jó hír az, hogy egy kis odafigyeléssel tehetünk a megfékezéséért. 

Környezetünk védelme mindannyiunk felelőssége. A keletkező élelmiszerhulladék mennyiség csökkentésében a háztartásoknak meghatározó szerepük van.

Minden apró tett számít!

Kis odafigyeléssel te is sokat tehetsz az élelmiszerpazarlás és így a globális felmelegedés megfékezéséért, ezért összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot: 

  • Csökkentsd az impulzusvásárlást, érkezz az üzletbe listával – és ragaszkodj hozzá!  
  • Egyszerűnek hangzik, de nem mindig könnyű betartani: ne menj éhesen vásárolni, ilyenkor a szükségesnél több dolog kerülhet a kosárba. 
  • Ne engedj az extra nagy csomagolások és a "kettőt fizet, hármat vihet" típusú akciók csábításának, ha valójában nincs a plusz termékre szükséged. 
  • Ellenőrizd a termékek szavatosságát: közeli lejáratút csak akkor vásárolj, ha fel is használod. 
  • A pöttyös, kicsit fonnyadt zöldségek, gyümölcsök ugyanúgy felhasználhatók, mint a kifogástalan társaik. Mutass példát, válaszd a kicsit érettebbeket! Ezáltal kevesebbet kell kidobnia a kereskedőnek. 
  • Ha lehetőséged van rá, alakíts ki komposztálót az élelmiszerhulladék hasznosítására. Figyelj arra, hogy kevesebb húst, kész- vagy gyorsfagyasztott ételt vásárolj, ezek ugyanis a szemétben kerülve fokozott terhelést jelentenek a környezetre. 

 

További hasznos tippeket találsz az élelmiszerpazarlás visszaszorítását célzó Élj maradéktalanul kezdeményezésÚj lapon nyíló tartalom. weboldalán.

Segíts ötleteiddel másoknak is!

Ha szívügyed a téma, és szeretnél másoknak is segíteni, hogyan kezeljék tudatosabban a hulladékot, csatlakozz a 2009 óta megrendezett Európai Hulladékcsökkentési Héthez, melyre ebben az évben november 21–29. között kerül sor. A fenntartható jövő jegyében zajló eseménysorozat során önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára és az újrahasznosítás fontosságára. Ahogyan minden alkalommal, most is egy téma köré szerveződnek az aktivitások: idén a láthatatlan, a gyártás során keletkezett hulladékok állnak a fókuszban. Ha érdekel a lehetőség, keresd fel a kezdeményezésÚj lapon nyíló tartalom. honlapját!

Köszönjük, hogy te is odafigyelsz és ezáltal hozzájárulsz az élelmiszerpazarlás mérsékléséhez!

Ha tetszett a cikk, olvass tovább a témában!  

Kapcsolódó cikkünk: "Mindenki tehet az élelmiszerpazarlás ellen"

Források:
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/Új lapon nyíló tartalom.
https://www.eljmaradektalanul.hu/elelmiszerpazarlasrolÚj lapon nyíló tartalom.
https://hulladekcsokkentesihet2020.huÚj lapon nyíló tartalom.