Összefogás: a szeretet igazi ereje 

Hátrányos helyzetű családok kaptak segítő adományokat

Az OTP Bank immár nyolcadik éve vett részt a már hagyománynak számító adománygyűjtő kezdeményezésben az OTP Fáy András Alapítvánnyal és két mintaiskolájával közösen, melynek célja, hogy a kevésbé tehetős családok számára szebbé tegyék a karácsonyt.
A BGSzC Budai Középiskolájának tanárai és diákjai által indított jótékonysági gyűjtéshez idén harmadik alkalommal a Humanitás Szociális Alapítvány is csatlakozott.

A példamutató összefogásnak köszönhetően 2019-ben is közel 150 hátrányos helyzetű család kapott tartós élelmiszereket és játékokat tartalmazó csomagot a karácsony előtti napokban, három helyszínen, Jászberényben, Nyíregyházán és Budapesten. 

A Budapesten átadott adományok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt munkatársainak köszönhetően jutottak el azokhoz a családokhoz, melyeknek a legnagyobb szüksége van a támogatásra.

A kezdeményezés nem csupán azért fontos, mert támaszt nyújt a rászoruló családoknak, hanem azért is, mert így a diákok is megismerhetik a jótékonysági munka igazi erejét: aktívan részt vállalhatnak a gyűjtésben, az adományok válogatásában és elosztásában is. A Budai Szakképzési Központ Középiskola és a Jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola tanulói választották ki, hogy mely család gyermekeinek állítják össze az adományt, ráadásul személyes üzenetekkel és dekorációval is gazdagították az ajándékokat.

Egy jó célért való összefogás, a közös készülődés, a gyűjtés alatt érzett öröm, valamint az átadó ünnepségeken az örömtől csillogó tekintetek élménye az, ami évről-évre megerősíti a segítőket abban, hogy érdemes folytatni a közös munkát.