Újra itt a Városligeti Gyermeknap 

Vidám gyerekzsivallyal kerek a világ. 

Május utolsó hétvégéje a gyerekek ünnepe, s a hagyományokhoz híven bankunk a városligeti gyermeknapi nagyrendezvény fő támogatójaként és résztvevőjeként idén is színes programokkal vár mindenkit.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990 óta szervezi Budapest Főváros Önkormányzatával közösen a Városligeti Gyermeknapot. A szervezők a kezdetektől ügyeltek arra, hogy ezzel a rendezvénnyel színvonalas, kulturált és ingyenes programot nyújthassanak több százezer olyan hátrányos helyzetű gyermek és családja számára, akiknek erre másképp nem lenne lehetőségük. A már hagyományos és óriási népszerűségnek örvendő programon tavaly közel 400 000 látogató volt a Városligetben.

2017-ben is vendégül látnak a rendezvényen több mint 500 nehéz sorsú gyermeket magyarországi – ezúttal pécsi és pápai – intézményekből, illetve a határon túlról: Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról. A vendég gyerekek utazási, szállás- és étkezési költségét a szervezők teljes mértékben magukra vállalják. 

A kétnapos rendezvényen 46 helyszínen, 2 színpadon neves, népszerű művészek, zenészek és egyéb közreműködők várják az érdeklődőket, változatos, minden korosztályt megszólító programokkal. 

Színpadi Programok:

Május 27., szombat 10:00-19:00

IdőpontProgram
10:00-10:45Ivett bohóc és Nóri zsonglőr – bohócprogram, mini disco, zsonglőr-bemutató
11:00-11:45Gubás Gabi – „Bergengóciából jöttünk”, koncert
12:00-12:50Magyar Állami Operaház programja
13:00-13:30Mazsorett-bemutató
14:00-14:50Aranyszamár Színház – Az állatok nyelvén tudó juhász, népmese-feldolgozás
15:00-15:30Angel Dance Táncstúdió bemutatója
15:40-16:30 Osztováta Együttes – Dallamszövögető, gyerekműsor, népzenei előadás
16:40-17:10 New Dance World táncbemutatója
17:30-18:20 Állami Artistaképző Intézet előadása
18:30-19:00By The Way zenekar műsora


Május 28., vasárnap 10:00-19:00

IdőpontProgram
10:00-10:45Ivett bohóc és Nóri zsonglőr – bohócprogram, mini disco, zsonglőr-bemutató
11:00-11:50Malek Andi és az eSzeMent MeseBand
12:10-12:40A Budapesti Operettszínház műsora
13:10-13:40Blinky Ball Kid-Ball Csoport előadása
14:00-14:45Kaláka együttes gyerekműsora – Három székláb
15:00-15:30New Dance World táncbemutatója
15:40-16:40 Kákics Együttes népzenei műsora táncházzal
17:00-17:50 Aranyszamár Színház – Erdők könyve, mesejáték
18:00-18:45 Tabáni István műsora

Nagykövetségek Színpada

Napozórét, május 28., vasárnap 10:00-16:00

IdőpontProgram
10:00-10:30Alfavit Oktatási és Kulturális Alapítvány – tatár dalok és táncok bemutatója
10:40-10:50Orosz Kulturális Központ gyermek zenei stúdiójának bemutatója
11:00-11:10Arab Nagykövetek Feleségeinek Csoportja - kvízjáték
11:20-11:55Skatulacska orosz néptáncegyüttes bemutatója
12:00-14:00Latin Pont a Gyereknapon – Rafa, Luzmi, Luis és barátaik
14:10-14:20Kínai táncok
14:25-14:30 ELTE Konfuciusz Intézet – kínai táncbemutató
14:40-15:30 Ukrán Melódiák együttes fellépése
15:30-16:00 Indiai tánc- és dobelőadás

Részletes programfüzetÚj lapon nyíló tartalom.

Az esemény idén is sok meglepetést tartogat a ligetbe látogatók számára. A hagyományos programok mellett (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza és nőgyógyászati szűrőkamionja, Nemzetek Utcája, Magyar Lovasterápia Szövetség bemutatója, ügyességi játékok, zenei és kézműves- arcfestő programok, kalandparkok, ugrálóvárak) mellett idén még több és színesebb helyszín, gazdagabb szórakozási, illetve sportolási lehetőség várja a gyerkőcöket és az örök gyerekeket egyaránt. 

Gól, öröm

Bankunk a magyar sportélet kiemelt támogatójaként a Magyar Olimpiai Csapat mellett számos rangos hazai és nemzetközi esemény, tömegsport rendezvény, élvonalbeli egyesület és csapat támogatója. Hiszünk abban, hogy az egészséges életmódra nevelés alapja a sport szeretetével kezdődik. Gyermeknapi focikupánkon idén is együtt versengenek a magyarországi és határon túli csapatok.

Öröm, játék

Kalandparkunkban az OK Oktatási Központ trénerei interaktív pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási játékokkal várják a kicsiket és nagyokat. Az általános iskolásoknak szóló Sulibank ÉlményportálÚj lapon nyíló tartalom.hoz kapcsolódó extra kuponok is itt szerezhetők meg! A mindig népszerű kézműves foglalkozások mellett LEGO Star Wars, LEGO Friends és LEGO City terepasztalokkal is várjuk a látogatókat. S mivel ezen az önfeledt és játékos napon sem feledkezhetünk meg az egészségünkről, az OTP Fogászati Busz mosolygós munkatársai szűréssel és tanácsadással várnak mindenkit a helyszínen.

A Városligeti Gyereknapon a részvétel ingyenes!